Határában kunhalmokat találtak, majd a pilinyi kultúrához tartozó késő bronzkori urnatemetőt tártak itt fel. Neve először 1332-ben fordult elő oklevélben Zayla alakban. 1389-ben a siroki vár tartozéka és a Tari család birtoka volt, majd a Kompoltiaké lett. A Kompoltiak fiúágának kihaltával 1522-ben elpusztult a falu is, majd 1564-ben kezdett újból benépesülni. 1570-ben Országh Borbála férjéé, enyingi Török Ferencé lett, majd 1606-ban Török Zsuzsanna férjének, Nyáry Pálnak a birtokába került.
1596 után elnéptelenedett, de a XVII.sz. elején újra élettel telt meg, később a felszabadító harcokat is átvészelte. 1669-ben 4 jobbágy (Kovács, Bencsik, Palócz, Pap) lakott a faluban. A Rákóczi szabadságharc idején ők Sirokaljára menekültek és Szajla 1741-ig megint néptelen maradt. A XVIII. században földesurai a Nyáry örökösök voltak. Betelepítése Nógrád megyei családokkal (Gyetvai, Tóth, Juhász, Zvara, Mátyás, Zubák, Csísz) történt. Terpesről is költöztek át ide telepesek, akik között szlovákok is voltak, azonban ők hamar elmagyarosodtak.
Az 1771-es úrbérrendezéskor 38 telkes jobbágy (31 1/8 telek) és 15 házas zsellér lakta a falut. 1836-ban 50 telkes jobbágyot (28 telek) és 40 házas zsellért, valamint 19 házatlan zsellért írtak össze.
Az 1741-ben újratelepülés után előbb a Pétervásárai, majd 1743-tól az akkor felállított siroki plébániához tartozott. 1803-1806 között épült a temploma; titulusa Szent Kereszt felmagasztalása. 1950-től előbb önálló lelkészségként, majd plébániaként működött.1828-ban 65 házból állt a falu, 607 római katolikus lakossal.
1841-től gróf Károlyi György vásárolta meg a birtokjogot, s így 1920-ig a Károlyi család tulajdona. 1900-ban a már 140 házat számláló község legnagyobb része leégett. Az I. világháborúban 110-en harcoltak a falu lakosságából, közülük 12-en vesztették életüket.
A XX. század első felében a Mátra hegység alatt, a Dolina völgyben elterülő kisközség a pétervásárai járáshoz tartozott. 200 lakóháza legnagyobb részt vályogból készült.
A 863 főből álló lakosság mind magyar anyanyelvű, egy református és egy görög katolikus kivételével római katolikusok voltak. Fiókegyházuk ezen időszakban a siroki plébániához tartozott. A faluban római katolikus népiskola működött általános továbbképzővel, melyben két tanító oktatott.
Foglalkozási ágak szerint 749-en éltek őstermelésből: önálló gazda 141, 430 eltartottal. Mezőgazdasági cseléd 18, mezőgazdasági munkás 160, bányász 7, iparos 66, közlekedési és közszolgálati alkalmazott 13, egyéb foglalkozású 20 személy volt a településen.
A község területe 1519 kat. holdat tett ki, művelési ágak szerint: szántó 787, rét 3044, legelő 213, erdő 92, kert 34, terméketlen terület 74 kh. Birtokmegoszlása aránylag elég jónak mondható: a 184 birtok közül két középbirtok 437 hold, 78 kisbirtok 874 hold és 104 törpebirtok 209 kat. hold kiterjedéssel (20 holdon felüli birtokkal öten rendelkeztek). A szántóterület fő terménye a búza, tengeri, zöldtakarmány, árpa, zab és burgonya volt.
A falu kereskedelmi ellátottságát a Hangya Szövetkezet mellett egy szatócsüzlet jelentette.
Hat iparos dolgozott, alkalmazottat egy tartott közülük. Piacozni Egerbe járt a lakosság.
Vasútállomás Parádon, posta Terpesen volt. Az egészségügyi ellátása 9,5 km-re fekvő pétervásárai körorvoshoz tartozott; gyógyszertár ugyancsak ott volt elérhető. A község egy szülésznőt foglalkoztatott helyben.
A falu templomát az Orczy József földesúr adományozta telken a szajlaiak a saját erejükből építették, Deák János György pásztói kőműves terve alapján. Kováts Mihály egri festő készítette az oltárképet 1849-ben.
A község pecsétje: kalász, csoroszlya, ekevas; körirata: Szajlai pecsét 1753.
1895-től a terpesi anyakönyvi kerülethez tartozott, 1951-től önálló volt 1973-ig, amikor is újból Terpeshez került. 1950-ig körjegyzőség székhelye, majd 1950-1957 között tanács székhelye lett. 1957-1972 között önálló tanáccsal rendelkezett. 1972-ből Terpes Községi Közös Tanács társközségeként működött.
1990-ben független polgármester vezette önkormányzat alakult.